Az Őrségben járva-kelve gyakorta találkozhat a portákat szellősen körülölelő, javakorabeli fákból álló gyümölcsös kertekkel, vagy az épület csoportoktól kissé messzebb eső, általában napsütötte domboldalakra szórványosan telepített gyümölcsfákkal. Az őrségi kaszálógyümölcsösök a táj szemet gyönyörködtető, meghatározó részei – a régi őrvidéki parasztemberek szorgalmas munkájának, a környezeti adottságokat figyelembe vevő természet közeli gazdálkodásának emlékét ápolják napjainkban is.
A porta környéki kaszáló terület a távolabbi rétekkel szemben számos előnyt kínált. A gazdának nem kellett messzire mennie: nyáron, még az állatok ellátása előtt levághatta a hajnali harmattól nedves, friss füvet, amit aztán késő délután már megforgathatott, és másnapra akár be is takaríthatott. A jószágok szívesen fogyasztották később a rendszeresen gondozott domboldalakról származó, értékes növényeket is tartalmazó jóízű abrakot.
Első pillanatban talán meglepődhet az Őrség kaszálógyümölcsöseinek egyedülálló fajtagazdagságán: változatos méretű, színű, formájú, eltérő zamatú termések sokasága tárulhat szeme elé, melyek a termőidőszak különböző időszakaiban érve és sokféle módon felhasználva az év nagy részében egészséges táplálékul szolgáltak. Korántsem a véletlen műve, hogy a régi öregek a savanyú, kötött talajon megélő, a csapadékosan hűvös éghajlatot kedvelő, permetezést nem igénylő ellenálló gyümölcsfajták megbecsülését és gondozásának tudását örökítették át nemzedékről nemzedékre.
A korai fajtákat csaknem mind közvetlen étkezésre gyűjtötték. A gyerekek már alig várták, hogy az elsőként beérő cseresznyefák (a “hólyagos” és a ,,pünkösdi”) terméséből – a friss csemegére mohón várakozó seregély csapatokkal versengve – lakmározzanak. A nyár derekára megérő lédús, fűszeres zamatú terméseket, így a búzaszilvát, a zabérő körtét, a savanykás ropogós almákat szívesen fogyasztották a nagy dologidőben, aratáskor vagy akár a rétesek, málék ízletes töltelékeként. Ha jó volt a termés, a fákról bőségesen hulló maradékot a jószágokkal etették meg, mert a korán érő gyümölcsök hamar romlottak, eltartani őket nem lehetett.
A kaszáló gyümölcsösök igazi kincsei azonban a késői, a nyár meleg napsugarai által hosszasan érlelt, magas cukortartalmú gyümölcsök – például: a hosszú szilva, a sózó körte, a batul alma – voltak. A legegészségesebb almák és körték a kamrák szellős, hűs rejtekébe kerültek és a téli időszak java részében ízes, vitaminokban bővelkedő táplálékot biztosítottak. Az asszonyok a döngölt padlójú konyhákban szilvából kitűnő lekvárokat készítettek az óvatosan táplált tűzön békésen fortyogó mézédes alapanyagot szinte folyamatosan keverve. A pálinkának valót is ilyenkor gyűjtötték be. A szilvát megtörték, a körtét vagy almát darálón felaprították és a cefre ,,kiforrása” után, általában már a télidőben főzték ki az illatos-ízletes párlatot, melyet örömmel fogyasztottak és kínáltak a hideg téli napokon.
A módosabb gazdák portájának elengedhetetlen része volt az aszaló: általában kisebb gazdasági épület mellé építették, onnan fűtötték. A gyümölcsöket méretre igazított fatárolókra, ún. cserényekre helyezve lassan, sokszor napokig szárították, az aszalvány pedig az év végi ünnepek kedvelt csemegéi közé tartozott.
Az Őrségi Nemzeti Park megbízásából néhány éve készült el az őrségi kaszálógyümölcsösök átfogó felmérése, melynek során 34 településen több tucat gyümölcsöskertben négyezernél is több fát vettek nyilvántartásba. A kertek közül 36 előzetes bejelentés alapján látogatható. A kerttulajdonosok szeretettel várják, kedves, vendéglátó fogadtatásukban nem fog csalódni!
AJÁNLAT
Ezt kár volna itt hagyni:
A KÖRNYÉK
SZÉP Kártya
Fizethet nálunk SZÉP Kártyával, az OTP, K&H, és MKB SZÉP Kártyákat elfogadjuk!
Árak tekintetében tájékozódhat
>> ezen az oldalon.
